2011. jún. 24.
Osztálykirándulás még!
2011. jún. 23.
Itt a vége, fuss el véle
Gyorsan véget ért ez az év. Remélem, minden gyerkőc és szülő örömmel néz vissza az elmúlt egy évre.
Én igen. :) Bízom benne, hogy a következő legalább ilyen jól telik majd, és ilyen sikeresen végződik.
A blogot nem tudtam olyan aktívan vezetni, mint szerettem/szerettétek volna. Se pozitív, se negatív visszajelzést nem sokat kaptam. Bizonytalan voltam már a vége felé, érdemes-e csinálni. Mivel több szülő személyesen kért, hogy tegyek fel további információkat, úgy gondolom, mégis csak van haszna, ezért jövőre is folytatom. Remélem, jövőre Ti, Édesanyák, Édesapák is kicsit aktívabbak lesztek, és bátrabban mertek majd kérni, kérdezni, itt a közös oldalunkon is, én pedig igyekszem megválaszolni, információkat feltölteni a tőlem telhető legjobb módon.
Úgy gondoltam, a nyáron néha-néha jelentkezem egy-egy gyakorló, fejlesztő feladatlappal, színezővel, mesével, amit letölthettek/kinyomtathattok a gyerekeknek.
SOK ÉLMÉNYBEN GAZDAG, JÓ PIHENÉST KÍVÁNOK MINDEN CSALÁDNAK!
SOK ÉLMÉNYBEN GAZDAG, JÓ PIHENÉST KÍVÁNOK MINDEN CSALÁDNAK!
GRATULÁLUNK
és büszkék vagyunk osztályunk 9 kitűnő és 2 jeles tanulójára és a többi kisdiákunkra is, mert sikeresen teljesítették az első évet!
Reméljük, a jövő tanévben még több gyerek állhat ki az egész iskola elé a remek tanulmányi eredménye, példás szorgalma, magatartása miatt!
A következő tanév kezdésének időpontját kiírom időben a blogra, de az iskola ajtaján is ki lesz hirdetve.
Kérek mindenkit, hogy a nyáron a következők beszerzéséről, pótlásáról gondoskodjon:
-1 üzenőfüzet lesz
-1 környezetismeret órára kell
-3-at magyar órákon fogunk használni (nyelvtan, írás, felmérések)
-1db matematika füzet matekra kell majd
-a rajzdoboz maradhat a régi, ha még jó állapotban van, pótolni kell benne a ragasztót és az esetleg eltűnt, vagy nem elég éles ollót (semmi egyéb nem szükséges)
-rajz órára 20 db (félfamentes, de világos!!! színű, de nem műszaki) rajzlapot kérek, és egy csomag kivágólapot/színespapírt (mindegy, hogy nagy vagy kis csomag, nem kell a második osztályos színespapír és technika csomagot megvenni)
-kérünk jövőre is papírzsebkendőt, írólapokat, szalvétát, wc papírt, szappant (ez ismét lehet nagy kiszerelésű, közös)
Első héten minden információt újra elmondunk majd.
Egy kirándulás képei
| A pékségben glédákban a kenyerek |
| Velünk volt az erő, Máté személyében (is) :) |
| Feldaraboltuk a tésztát |
| Ez az alapja a zsömléknek, kifliknek... |
| Sodorjuk a kiflit |
| Liszt még a fülünk mögött is |
| Kész a briós |
| Így készül a fonott kalács |
| Sorakoznak a cipók |
| A jól végzett munka jutalma : sósperec |
| Amíg a finom paprikáskrumpli készül... |
| ...addig játszunk! |
| A legkisebb is élvezte Itt a titka a kalács szép, magas fonatainak! |
2011. jún. 1.
Gyermeknap
Prózai okai vannak, amiért csak a nagy csúszdázást fotóztam le ezen a napon. Egyrészt ennyit bírtak az elemek a fényképezőgépben (öreg hiba, hogy nem hoztam plusz elemeket), másrészt ezt élvezték az egész napból legjobban a gyerekek! :D
Az összetartásukról is nagy tanúbizonyságot tettek! Attillánk bátortalanul vágott neki a hágcsónak, de az egész osztály nagyon lelkesítő buzdítására végül megmászta a "hegyet" és az ölemben kétszer lecsúszott. Ezután már egész rákapott az ízére! :D
A többi helyszínen mozgásos, ügyességi feladatokért "zsetonokat" lehetett gyűjteni, amiket a gyerekek a zsetonos sátorban lecserélhettek játékokra. Remek hangulatban, zökkenőmentesen telt a nap. :)
Egészségnap
Az Egészségnap egy nagy közös tornával kezdődött, amit Kriszti néni vezényelt le.
Majd volt egy nagy közös fogmosás is. A helyes fogmosás lépéseit a védőnőnk, Klári néni mutatta meg.
Lehetett vitaminokkal ismerkedni.
Míg a gyerek- és felnőttsereg gyümölcsöket, zöldségeket evett, lehetett vérnyomást, vércukorszintet, testzsír tömeget méretni.
Az vidám program alatt aszfaltkréta-rajzok is születtek.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)




